Céges csapatépítők, családi napok, sportnapok és egyéb rendezvények és szakmai közösségek számára kínálunk interaktív, élményalapú programokat. Outdoor és indoor játékaink egyedülálló módon ötvözik a logikai és fizikai feladatokat, fejlesztve a csapatmunkát, a kommunikációt és a problémamegoldó készségeket. Akár egy sportos napról, akár egy stratégiai együttműködést erősítő eseményről van szó, akár gyerekekről vagy felnőttekről, programjaink garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak.
Programjaink
Labirintus
A Labirintus a tájfutás egy speciális formája. Egy valódi, izgalmas labirintust kell elképzelni, amit karók és kordonok segítségével megépítünk, és erről egy térképet készítünk. Ezután elhelyezünk benne állomásokat, majd azokból különböző pályákat alakítunk ki.
A pályák a háromszögből indulnak és a kettőskarikában végződnek. A résztvevő feladata, hogy a labirintusban bolyongva megtalálja az állomásokat a megadott sorrendben minél rövidebb idő alatt.
A térkép mellett adunk egy ujjra rögzíthető elektronikus chipet is minden futónak, amit magával kell vinnie, és minden állomáson le kell csippantani, ezzel igazolva, hogy ott járt a megadott helyen. Ez az időmérő chip egyrészt megmutatja nekünk a pálya teljesítése után, hogy a résztvevő az állomásokat sorrendben érintette-e, valamint, hogy mennyi időn belül. A chipből az is kiderül a célba érkezést követően, hogy a futó nem hagyott-e ki ellenőrzőpontot a pálya teljesítése során.
A Mátrix egy 4×5-ös szabályos hálóban elrendezett állomásokból álló pálya. A tájékozódási pontok jelen esetben az állomások maguk, egymáshoz viszonyított helyük alapján.
A térképen bejelölt állomásokat ugyanúgy, mint a Labirintusban, megfelelő sorrendben kell érinteni minél rövidebb idő alatt. A résztvevők korának és affinitásának megfelelően készítjük el a különböző pályákat a Mátrixban. A kezdő szinttől a komolyabb odafigyelést igénylő nehezebb szintekig fokozatosan. A hagyományos 4×5-ös elrendezéshez sem kell ragaszkodni, bármilyen mátrix-mintát meg tudunk építeni, a megrendelő igényeihez igazítva.
Az időmérés és a „pontérintés” is a fent bemutatott chip-rendszerrel működik.
A Tájfutás az adott helyszínhez igazodva kínál tájékozódási kihívást a résztvevőknek. Legyen a rendezvény helyszíne kültéren vagy beltéren, egy tornateremben, parkban, iskola udvaron, vagy akár az erdőben. Mi előzetes felmérést követően készítünk egy térképet, majd ellenőrző pontokat helyezünk el, amelyek alapján különböző nehézségű és hosszúságú pályákat készítünk az igényeknek megfelelően. A résztvevők feladata a Labirintushoz és a Mátrixhoz hasonlóan, hogy minél rövidebb idő alatt találják meg a megadott sorrendben ezeket a pontokat, miközben egy valódi, méretarányos térképet használvanavigálnak a helyszínen.
A pályák, hasonlóan a Labirintus és a Mátrix játékokhoz, különböző szintű kihívásokat tartogatnak. Az egyszerűbb pályák a bizonytalanabbak, kisebbek számára, míg a bonyolultabbakkomolyabb tájékozódási készségeket igényelnek. A helyszíntől függően a Tájfutás kicsi és nagy területeken egyaránt lebonyolítható.
Az időmérés és a pontok érintése itt is elektronikus chip segítségével történik, amely igazolja, hogy a résztvevő a helyszínen minden ellenőrzőpontot érintett a megfelelő sorrendben.
Kertben kialakított mini tájfutó pálya csapatépítő rendezvényekhez.
53181272122_cdb50c73d5_o_optimized
Digitális időmérő rendszer csapatépítő játékokhoz
t-img_4961_optimized
53523362760_a997b2f6f6_o_optimized
Csapatépítés és közösségépítés
A Mind Maze programok tökéletes megoldást nyújtanak a csapatépítés és közösségépítés terén. Legyen szó kültéri vagy beltéri csapatépítő programokról, aktív kikapcsolódásról vagy kreatív tréningekről, programjaink garantáltan összehozzák a résztvevőket és izgalmas élményt nyújtanak. Szórakoztató és interaktív játékaink nemcsak a csapatmunka fejlesztésére alkalmasak, hanem az egyéni készségek fejlesztésére is kiválóak.
Családi napok és gyerekbarát programok
A Mind Maze programok családi rendezvényekhez és gyerekbarát programokhoz is kiválóak. Kreatív programjaink minden résztvevő számára izgalmas kihívást jelentenek. Akár szabadtéri, akár beltéri programokról van szó, a tájékozódási pontok keresése a térkép segítségével garantált szórakozást nyújt. Családi nap szervezéshez ideálisak vagyunk, hiszen programjaink gyerekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztatóak és fejlesztő hatásúak.
Extrém verziók
Engedd el a fantáziád és ígérjük mi is elengedjük! Bármilyen egyedi igényekre nyitottak vagyunk, legyen szó izgalmas formájú Labirintusról vagy Mátrixról, egyedi váltóversenyről vagy kooperatív csapatjátékról. Készítettünk már logó vagy húsvéti tojás alakú Mátrixot, szivattyú, nyolcszög, vagy óriás Labirintust, de akár a területről saját térképet is, így újabb dimenzióba helyezve a játékot. Ha csapatban teljesítendő a feladat, le lehet vezényelni sorváltóban, idő összeadással, ‘távirányításban’ kívülről a csapattársak segítségével és még rengeteg verzióban.
Rólunk
A Mind Maze programok a tájékozódási futás világából származnak. Hasonló játékok kedvelt elemei a tájfutó edzéseknek, hogy a kezdők megbarátkozzanak a tájékozódás fogalmával, vagy csak egy szórakoztató, játékos edzésük legyen a már tapasztaltabbaknak.
Peregi Dániel
alapító
+36 20 5403955
Zacher Márton
alapító
+36 30 5090324
Később felismertük, hogy ezek a programok, nemcsak gyerekeknek, hanem felnőttek számára is ugyanúgy kihívást tud jelenteni, és hasonlóan szórakoznak ők is közben. Függetlenül attól, hogy valakinek vannak-e tájfutási alapismeretei vagy sem.
Így innen jött az ötlet, hogy a csapatépítők, családi napok és egyéb rendezvények programjait kicsit feldobjuk valamilyen egyedi, különleges és kihívásokkal teli játékokkal. 2018 óta járunk különböző eseményekre programjainkkal, és számunkra is hatalmas élmény látni, ahogy akár cégvezetők is önfeledten és koncentrálva keringenek a Labirintusban, vagy gyerekek rohannak hozzánk egy Mátrix pálya befejezése után, hogy hadd menjenek egy következőre.
Ezek az élmények megerősítenek bennünket, és motivációt adnak, hogy minél több emberrel tudjuk megismertetni a tájékozódás szórakoztató és élményekben gazdag programlehetőségét.
Referenciák
Korábbi eseményeink
Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató 2021
Be Active családi sportnap
Bátrak Ligája sorozatok
Envirotis céges nap
Aptin családi nap
Európa-nap (Újbuda)
MediFest (Pécs)
MAN csapatépítő
Tavasz záró piknik (Újbuda)
Városligeti Gyermeknap
Güntner családi nap
XI. kerület születésnapja
Younik csapatépítők
Siemens sportnap
Őszi Spartacus Kupa
Olimpiai Ötpróba
Füzéri Hadtörténeti és Honvédelmi Nap
Tavaszi Tófutás (Omszki-tó)
Bridgestone családi nap
Nagy Sportágválasztó 2023
Városligeti Mikulás Tájfutás
Grundfos csapatépítő
Óbuda Group Piknik
Prohuman csapatépítő
Rólunk mondtátok
“Hihetetlen, hogy ilyen vén rókák, mint mi is hatalmasat tudtunk szórakozni a kollégákkal, annak ellenére, hogy az elején nehéz volt rávenni magunkat… “
Envirotis céges nap egyik résztvevője
“Basszus én inni jöttem meg enni, de ez nagyon jó!”
Siemens sportnap egyik résztvevője
“Nem gondoltam volna, hogy egy olyan ember számára is élvezhető a Labirintus, mint én, akinek nulla tájékozódási érzéke van.”
Aptin családi nap egyik résztvevője
“A Mátrix minden alkalommal remek szórakozást nyújt a diákoknak. Különösen tetszik, hogy a játék fejlesztő hatású és párban is lehet csinálni, nem mellesleg úgy lehet a gyerekeket mozgásra ösztönözni, hogy ők maguk észre sem veszik!”
Bátrak Ligája szervezője
“Gyermekeim imádták a Mátrix játékot a családi napon. Az időmérés külön izgalmat adott a programnak. Mindenkinek ajánlom!”
Városligeti gyermeknap visszatérő látogató
“Nincs több pálya?”
Városligeti gyereknap résztvevője 8 Mátrix és 4 Labirintus pálya után
“Nagyon tetszett a nemzetközi csapatnak a szivattyú alakú Labirintus játék, ami remekül illeszkedett a vállalati csapatépítő eseményünkbe. Nem mellesleg angolul volt levezényelve az egész. Köszönjük a fantasztikus élményt! :)”
Grundfos csapatépítő szervezője
“Ez a kedvenc helyük a családi napon a gyerekeknek. Már az összes pályát lefutották, de így se lehet őket elrángatni innen. Nagyon jó látni valami újdonságot a szokásos családi napi elemeken túl.”
Bridgestone családi nap egyik résztvevője
Partnereink
GYIK
Mennyivel kell hamarabb megrendelni egy programot?
Legkésőbb a rendezvény előtt 1 héttel ajánlott, speciális igények esetén még hamarabb. Képesek vagyunk akár ennél rövidebb időn belül is előállni, ebben az esetben minél előbb vegyétek fel a kapcsolatot velünk és azon leszünk, hogy megoldjuk!
Több napos rendezvényt is vállaltok?
Természetesen, bárhol az országban több napra is eltudunk menni, akár különböző programokkal is az egyes napokon.
Milyen korosztálynak ajánlott?
0-99 🙂
Kell-e valamit biztosítania a megrendelőnek?
Mindent megoldunk, csak a megfelelő nagyságú tér biztosítása szükséges.
Mennyit kell mozogni?
Nem feltétlenül szükséges sportosnak lenni, lehet sétálva is teljesíteni a pályákat. Ugyanakkor sportos társaságnak is tudunk megfelelő kihívást biztosítani. Igyekszünk a pályákat az igényekhez szabni, amit előre leegyeztetünk.
Hány ember tud részt venni egyszerre a programokon?
Ez attól függ, hogy mekkora helyen tudjuk megépíteni a Mátrixot vagy a Labirintust. Általános méretek mellett a Labirintusban 12-15 fő tud kényelmesen keringeni, míg a Mátrixban inkább 6-8 fő az ajánlott.
Viszont általában a különböző pályák hamar teljesíthetőek (1-10 percen belül) így nagyobb csoportokat is meg tudunk mozgatni rövid időn belül.
Bárhová eljöttök országszerte?
A bázisunk Budapesten van, így annak a vonzáskörzetébe felár nélkül eltudjuk vinni a programokat. Ezen felül az ország bármely más területén is megoldható, a kiszállás díja az árajánlatba van belekalkulálva.
Mekkora a minimum és maximum létszám az egyes programokhoz?
Minimum létszám egyik programnál sincsen, de mi azt szoktuk ajánlani, hogy a Labirintusnál érdemes 15-20 fő feletti létszámmal számolni, a telepítés költségei miatt. Mátrixnál is érdemes egy legalább 10 fős társaságnak összeállni. Maximum létszám pedig nincs, attól függ mennyi időt tudtok rászánni. Volt rá alkalom, hogy egy nap alatt 1500-1600 embert mozgattunk meg.
Egyszerre több programot is kérhetünk?
Természetesen! Ha van hozzá elegendő terület akkor nincsen akadálya, ez esetben kedvezményt is tudunk adni.
Hogyan zajlik a foglalás?
A foglalás egyszerűen megtehető online az űrlap segítségével vagy email-en keresztül. Amint felvetted velünk a kapcsolatot, megkaptunk és átbeszéltünk minden szükséges információt az eseményről elküldjük az árajánlatot, ami után véglegesítjük a foglalást.