Mátrix

A Mátrix egy 4×5-ös szabályos hálóban elrendezett állomásokból álló pálya. A tájékozódási pontok jelen esetben az állomások maguk, egymáshoz viszonyított helyük alapján.

A térképen bejelölt állomásokat megfelelő sorrendben kell érinteni minél rövidebb idő alatt. A résztvevők korának és affinitásának megfelelően készítjük el a különböző pályákat a Mátrixban. A kezdő szinttől a komolyabb odafigyelést igénylő nehezebb szintekig fokozatosan. A hagyományos 4×5-ös elrendezéshez sem kell ragaszkodni, bármilyen mátrix-mintát meg tudunk építeni, a megrendelő és a rendezvény igényeihez igazítva.

A térkép mellett minden résztvevő kap egy ujjra rögzíthető elektronikus chipet is, ezt minden állomáson le kell csippantani, ezzel igazolva, hogy ott járt a megadott helyen. Ez az időmérő chip lehetővé teszi számunkra, hogy a pálya teljesítése után ellenőrizzük, hogy a résztvevő a megfelelő sorrendben látogatta-e meg az állomásokat, és azt is, hogy milyen gyorsasággal tette mindezt. Emellett a chip segítségével kiderül, hogy hagyott-e ki ellenőrzőpontot a pálya végigjárása során.

Miért ajánljuk?

Kültéren és beltéren is egyaránt lebonyolítható.

Interaktív program, párhuzamosan mozgatjuk meg az agyunkat a testünkkel együtt.

A Mátrix mérete a hely adottságától függően igazítható, akár egy kisebb tornateremben is kiválóan élvezhető a program iskolai esemény keretein belül.

Kisebb csoportok, nagyobb cégek csapatépítő eseményein, vagy akár ezer fős családi napokon is kitűnő program.

Rövid idő alatt sok résztvevőt meg tud mozgatni egy nagyobb rendezvényen, eseményen.

Speciális Mátrixok

A Mátrix pálya nemcsak a klasszikus 4×5-ös elrendezésben építhető meg, hanem egyedi kialakítások is lehetségesek:

Céges logó formájában vagy hozzá fűződő jellegzetes alakban, így még emlékezetesebbé teszi a csapatépítő programot.

Speciális geometriai alakzatokban, például háromszög vagy hexagon alapú elrendezésben.

Óriás Mátrix, amely még bonyolultabbá és izgalmasabbá teszi a tájékozódás.

Helyszínhez igazított mintázattal, amely harmonizál a rendezvény helyszínével és a rendelkezésre álló térrel.

Különböző játékmódok a Mátrixban

A Mátrix pályán többféle módon játszható a játék, hogy a résztvevők változatos kihívásokkal találkozzanak. Ezek a játékmódok interaktívan és kooperatívan teszik még szórakoztatóbbá a programot, miközben különböző készségek fejleszthetőek. Alább összeszedtünk néhány eddig bevált lebonyolítási módot:

Mindenki önállóan teljesíti a pályát/pályákat, majd a végén egyéni győztes hirdethető, vagy akár összetett csapateredmény számítható.

Két csapat egyszerre indul egymással tükrözött pályákon, akár váltó versenyként és az a győztes, aki gyorsabban teljesíti őket.

Gyerekek sokszor párba teljesítik, egy valaki irányít a térképpel a másikuk pedig a chippet viszi magával és érinti az ellenőrző pontokat. A páros teljesítés során a résztvevők kooperatívan egymásra támaszkodnak, segítik egymást, miközben fejlesztik a bizalmat.

Az ellenőrzőpontok nincsenek a térképen összekötve, a résztvevőnek valamilyen logikai feladat segítségével kell kitalálnia, hogy melyik pontokat kell érintenie. Pl.: matematikai feladvány, Morze ABC – kódfejtés, minden ellenőrzőpont érintése számsorrendben, a lehetőségek határtalanok.

A térképen és az állomásokon nem számok vannak, hanem különböző színek, formák, mese szereplők.

Egy játékos kívülről ad instrukciókat a pályán belül lévő társának, akinek ez alapján kell végigjutnia az adott pályán. Ezzel a játékmóddal a résztvevők fejleszthetik kommunikációs és vezetői készségeiket, hiszen az egyik játékosnak a térkép alapján kell pontosan irányítania társát a megfelelő útvonalon.

Ár: 160.000 Ft-tól

(egyedi igényektől függően)

Tájékozódj további programjainkról: